"Halkan futnak a kerekek az úton, a padlóba süllyedt már a pedál
Lassítani nincs erő, távolban a sötét erdő mélyen már ott vár a halál
Sietni kell hozzá, az élet értelme elveszett messze a semmibe
Tévutak helyet a biztos választotta az aki tudta mikor kell mennie

Süvített az úton a szél, az eső is mosta a betont
160-nal kanyarodott az autó, de szép lassan kicsúszott
Az este csöndjét törte meg a szirénáknak a hangja
Egy test veszik a roncsok között, kinek nincs már több haragja

Hírekben olvasta, nem hitt a szemének
Mégis valami furcsa érzés szaladt át szívében
Tárcsázott gyorsan, remegett a keze
Mikor nem jött válasz, könnybe lábadt a szeme

Elsötétült a világ, komorabb lett akkor minden pillanat
Bizonytalanná vált testében mindenegyes mozdulat
Sírt a szíve, sírt a lelke, sírt még a telefon is kezében
Mikor elejtette és megértette, mit is jelentett ő neki ott legbelül

Hívta a szüleit, egy síróhang vette fel a telefont és tudta mindennek vége
Az édesanyja hangjától szállt el belőle minden reménye
Kérdezte miért, s a válasz csak késve érkezett
Elment tőlünk azért mert nélküled már nem is létezett

Temetés jött lassan, virágok borították a sírt
De senki sem talált fájdalmára akkor megnyugtató írt
Csak zokogtak a rokonok s a barátok, s ez adta az alapzajt
S minden csöndes lett újra mikor elkezdték a ravatalt

Körül állták a sírt, s mondtak néhány kedves szót
De nem találták a megfelelőt, nem találtak akkor semmilyen jót
Csak értetlenül álltak, kérdéseikkel rohamozták az élettelen testet
S a felhőkön át már a hold az ami a földre festett

Elment már mindenki csak egy ember állt még mindig a háttérben
S nem talált szavakat, nem talált megnyugvást a hullámzó lelkében
Közelebb lépett! Fekete fátyol fedte akkor az arcát
S nézte a fiút ahogy feküdt nyugodtan hisz ő már megvívta ezen a földön az
utolsó harcát

A lány köszönt, s elmondta, hogy milyen fontos volt neki
De elmondani csak most merte, hogy mennyire szereti
S eltűntek a felhők s a hold világított akkor a sírra
S tudta akkor őt már egy másik hely hívja

Elment a lány oda ahol a fiú kocsija az árokba borult
S mikor a lány meglátta ezt a szíve összeszorult
S nézte a megmaradt darabokat, s látott valami fehéret
Közelebb ment hozzá, s felvette a neki szóló levelet

Nem volt benne túl sok csupán néhány szó:
Szeretlek, tudd meg! S te voltál az életemben az egyetlen jó
Lány térdre rogyott s akkor megszakadt a szíve
Mert nem hitte el régen, hogy van neki egy örök híve
Neki dőlt egy fának s ezerszer újra olvasta a levelet
S a szél megsimogatta az arcát, mint az akit ő őszintén szeretett

Álmom nyomta el, s életre kelt a képzelete
S a fiúval volt újra s őt akkor csak ez éltette
Megcsókolta őt újra s a világ volt az amit maga mögött hagyott
S a csók után egy utolsó szál virágot kapott
A fiú elmondta, hogy mennyire szereti
S amíg világ a világ magában csak is őt keresi

Ébredni készült a lány, s félt véget ér az álom
S látta a fiút, ahogy távolodik el tőle, messze-messze a kietlen határon
S kinyitotta szemét, s azt hitte vége
De kezében ott volt a virág! S szívében szerelmének az örök emléke!"