Új bejegyzés Frissítés

2006.05.07. 15:43

Együtt jártak már több mint egy éve, boldogan sétáltak mindig kéz a kézbe. Örültek egymásnak csak egymásért voltak, amiért a szüleik eleinte szóltak, de beletörődtek, hisz nem tudták egymástól eltiltani őket. Elég volt nekik, mit egymástól kaptak, szerelmüknek határt soha nem szabtak. Élvezték a száguldást a hosszú utakon, szálltak egymás mellett külön motoron. Két motoros útja soha el nem vált, bánatuk ha volt is az úton tovaszállt, a látóhatár szélén, ha két motoros megjelent, leírni ezt nem lehet, ezt érezni kell. Fekete bőr ruha fekete szkafander, fekete bőrnadrág s nem egyszerű farmer, fekete csizmában s nyakukban kendővel szálltak versenybe a száguldó felhőkkel. Hosszú utakon el s visszacikáztak, ott csak ketten voltak és egymásra vigyáztak. Egymás nélkül soha el nem indultak útnak, egyetlen kérése ez volt a fiúnak. Féltette szerelmét, hisz ö volt a mindene, röviden tömören az egész élete. ők, is mint más szerelmesek sokat veszekedtek, de csak addig tartott aztán kibékültek, ám egy napon minden másként történt, nem tartották be a jól bevált törvényt. Távozás előtt a búcsú elmaradt, s mindez egy álom, egy félreértés miatt. Hosszú napokig nem is látták egymást, a szülök azt hitték mind kettőnek, van más, de őket kínozta egy titkos sejtelem az egymás iránt érzett még mindig forró szerelem. Hihetetlen lassúsággal teltek a hetek, még nem békéltek a megsebzett szívek. Mind kettő szenvedett, mindkettő bánkódott, kínosan teltek a napok, éjjelek. Egyre csak azon törték a fejüket a békülés útja vajon melyik lehet. Egy csillagtalan borús éjszakán elhatározásra jutott a lány. Tudta, hogy egyedül mit sem ér az élet, s szerelmétől bármikor bocsánatot kérhet. Fejében megszilárdult e hirtelen gondolat, s nem is töprengett olyan sokat, hirtelen gyorsasággal be is öltözött, szájára szokás szerint fekete kendőt kötött. Barna hosszú haját most is felcsavarta, hogy lány volt a ruhába, ki gondolta volna. Eszébe sem jutott, hogy megvárja a reggelt, föltette fejére a fekete szkafandert. Lent az udvaron felült a motorra, csak akkor jutott eszébe mikor már berúgta, hogy volt egy kérése régen a fiúnak: "nála nélküle soha ne induljon útnak". Keze ekkor rátalált egy féltve őrzött képre, elővette megcsókolta s felnézett az égre. Érezte, ha most el nem indul szíve nyomban, meghasad, hogy mi járt ilyenkor a fejében, örökre titok marad. Szemében ekkor már könnyek égtek, még egyszer jól megnézte a képet, majd visszatette a bőrkabát mögé. Gázt adott, ugratott s mire az utcájukból kiért már csak a motorjának, s az álmainak élt. Egész úton arra gondolt, mi lesz, ha majd odaér, több volt neki szerelme, mint koldusnak a friss kenyér. Az út szélén vén fák sorakoztak, jó öreg barátok, jó öreg nyárfák, hisz ezt az utat már egy párszor bejárták. A motort egy fénysugár követte, közben egyre több csillag húzott fel az égre. Gondolatai már régen messze jártak csak nézte az utat s nem vette észre, hogy mindjárt odaér a felbontott részre. Az utolsó pillanatban egy nagyot fékezett, de a sebességtől oly gyorsan megválni nem lehet. Ebben a pillanatban az járt a fejében, hogy soha többet nem nézhet a fiú szemébe, meg nem ölelhet kezét nem foghatja, ezután már többé meg sem csókolhatja. Hiába sietett vége mindennek, a szerelemnek, a boldogságnak a csodás életnek. A halállal csatázva a szeme könnybe szaladt, hogy sietett, íme hoppon maradt. Fájdalmat leküzdve csendesen suttogott, a halál küszöbén a fiútól búcsúzott: "ne haragudj rám, hogy elmegyek, de ígérem ezután is mindig veled leszek, légy boldog akkor én is az leszek, elmékezz arra csak ki téged szeretett". Egyetlen vércsík volt ami a szkafander alól a szájából kibuggyant s az arcán végigfutott. Ott feküdt az úton fekete ruhában a motor közelében a vén fák árnyékában. Pontosan egy éve ennek az éjszakának a fiú eleget tesz becsült szavának. Megfogadta ugyanis még ott zokogva, hogy életben már csak egyszer ül motorra. A megbeszélt időben megjött a négy haver, a fején ekkor már fent volt a szkafander, lent az udvaron felült a motorra, gyászos tervét gyorsan átgondolta. Gázt adott, ugratott s mire az utcájukból kiért már csak a motorjának, s az álmainak élt. A temető ott volt az országút szélén, a sír mit keresett a temető végén. Leszállt a motorról és letérdelt elébe, húsz szál vörös rózsát tett a fejfa tövébe. A szalagot eligazította, melyre nagy piros betűkkel ez volt írva: "NEMTUDOK ÉLNI NÉLKÜLED". A régi emlékek újra felkavarták, a szívét nyugodni egy percig sem hagyták. A barátok ott álltak sorban mögötte. Elindult a motorhoz a jó öreg baráthoz, de mintha szívét kötötte volna a fejfához. A temető kapuban felült a motorra, barátai követték öt részvéttel sorba, így emlékeztek a majdani barátra. A hegyi szerpentin volt a tiszteletkör vége, az állandó útvonal régi szép emléke. A fiú arra gondolt mennyit motoroztak, hosszú hónapokig mily boldogok voltak, de ö elment itt hagyta, s már semmi nem érdekli, csak egyetlen gondolat: "utána menni". Könnyes szemmel a kormányt markolta, s cseppet sem figyelt a kijelölt útvonalra. Egy hatalmas kanyart egyenesen véve, nagyot ugratott a tátongó mélységbe. Ekkor már este volt, lenn a mélységben a vén fák suttogtak. Ott feküdt a fiú fekete ruhában, a motor közelében, a holdfény árnyékában."

[1-1]