A sok hazugság még bántja lelkem, Előtört minden, mit régen éreztem... A kínzó gyötrelem s a megaláztatás, Az a sok hamis kép és vallomás... Álomban éltem, s hittem ez az álom szép, Míg nem tudtam, minden összeomlott már rég... A dolgok csak csendben mentek tönkre, De a gyors hatása bennem él örökre, Minden egy perc alatt hullott darabjaira, S most csak lágy eső hullik hamvaira... Egy gyönyörű álom, mi rémálommá vált, Eltünt az is, ki mindig mellettem állt... Ébredésem újabb álom volt, De szívemben már csend honolt, Megnyugvást találtam végre Mellette, Kit szeretni fogok akkor is, ha az idő eljár felette...
Ha valaki elengedi a két kezed, S utána mindíg keresi a tekinteted, Ne hidd, hogy már nem szeret, Csak attól fél, hogy elveszít, mert veled boldog nem lehet. Így történt meg egy fiuval és egy lánnyal, S a világon még ezer meg ezer néhánnyal. Az mikor csak egymást tudják szeretni, Nem tesznek semmit a szerelemért csak tovább fognak szenvedni. Megőrülnek de továbbra is csak várnak, S a félig kinyitott ajtó előtt álnak. Én is így jártam, pedig a szerelemre sok órát vártam. Nem csak vártam, még várok. Most magányos utakon járok. Mikor egyedül vagy este felnézel az égre, Szeretnéd, hogy veled legyen végre. Akkor érzed valójában, hogy mit jelent neked!!
"Fiatal vagyok a halálhoz, de túl késő, hogy éljek, gyenge vagyok, hogy gyűlöljek, elég bátor ahhoz, hogy féljek. Börtön a test, de ha mégis szabadon szállhat a lélek én inkább meghalok, mint hogy álmok nélkül éljek"