A sok hazugság még bántja lelkem, Előtört minden, mit régen éreztem... A kínzó gyötrelem s a megaláztatás, Az a sok hamis kép és vallomás... Álomban éltem, s hittem ez az álom szép, Míg nem tudtam, minden összeomlott már rég... A dolgok csak csendben mentek tönkre, De a gyors hatása bennem él örökre, Minden egy perc alatt hullott darabjaira, S most csak lágy eső hullik hamvaira... Egy gyönyörű álom, mi rémálommá vált, Eltünt az is, ki mindig mellettem állt... Ébredésem újabb álom volt, De szívemben már csend honolt, Megnyugvást találtam végre Mellette, Kit szeretni fogok akkor is, ha az idő eljár felette...
Bár elmúlna az élet, bár vége lenne végleg! Bár nemlennék már élő, bár elvinne a mentő. Bár feküdnék kórházban, Csendben, halkan, s kómában. Nemkívonám már az életet, mert elrontottam, egy nagy szerelmet! erontottam, s most sírok, én már tudom, nem várnak rám mások, mint a márványsírok. ők nem kérdeznek, s faggatnak, csak csendben befogadnak!
olyan vagyok mint más,egy gyenge alak, sok emberen átgázoltam pár hónap alatt, nem törődtem senkinek a kérdésével, s nem foglalkoztam mások érzésével, szívem meg sem rezzent,csak így utólag, sírtál miattam,s én csak rádköszöntem futólag, nevettem mikor azt mondtad tönkre tettem életed, s most én is itt vagyok átérzem a helyzeted, de hiába kérek bocsánatot ez már nem old meg semmit, nem érdemlem meg életem...nem érdemlek senkit...
"Fiatal vagyok a halálhoz, de túl késő, hogy éljek, gyenge vagyok, hogy gyűlöljek, elég bátor ahhoz, hogy féljek. Börtön a test, de ha mégis szabadon szállhat a lélek én inkább meghalok, mint hogy álmok nélkül éljek"