A sok hazugság még bántja lelkem, Előtört minden, mit régen éreztem... A kínzó gyötrelem s a megaláztatás, Az a sok hamis kép és vallomás... Álomban éltem, s hittem ez az álom szép, Míg nem tudtam, minden összeomlott már rég... A dolgok csak csendben mentek tönkre, De a gyors hatása bennem él örökre, Minden egy perc alatt hullott darabjaira, S most csak lágy eső hullik hamvaira... Egy gyönyörű álom, mi rémálommá vált, Eltünt az is, ki mindig mellettem állt... Ébredésem újabb álom volt, De szívemben már csend honolt, Megnyugvást találtam végre Mellette, Kit szeretni fogok akkor is, ha az idő eljár felette...
Játékos csend honol a lelkében, Mit ébren nem láthat, megőrzi álma rejtekében. Tündöklő árnyak keringőre hívnak, Szólít az éj, indulni kell. Nappali sötétben nem látható a fény, Lehunyja szemét, kitárul az ég. Angyalok kórusa zengi az éneket Egy szívről, ami csak egyszer szeretett. Kanyargós ösvény fut a lába alatt, Szárnya szegett szívének súlya Bilincsként szorítja, s halkan, Mintegy varázsszóra, elűzi a fájdalmat Egy lélek érte kiáltó imádsága. Suttogás, mely édes a szívnek, Egy érintés, ami feledteti, hogy ez csak álom, S mikor felébred látja, egyedül maradt ezen a világon."
"Fiatal vagyok a halálhoz, de túl késő, hogy éljek, gyenge vagyok, hogy gyűlöljek, elég bátor ahhoz, hogy féljek. Börtön a test, de ha mégis szabadon szállhat a lélek én inkább meghalok, mint hogy álmok nélkül éljek"