A sok hazugság még bántja lelkem, Előtört minden, mit régen éreztem... A kínzó gyötrelem s a megaláztatás, Az a sok hamis kép és vallomás... Álomban éltem, s hittem ez az álom szép, Míg nem tudtam, minden összeomlott már rég... A dolgok csak csendben mentek tönkre, De a gyors hatása bennem él örökre, Minden egy perc alatt hullott darabjaira, S most csak lágy eső hullik hamvaira... Egy gyönyörű álom, mi rémálommá vált, Eltünt az is, ki mindig mellettem állt... Ébredésem újabb álom volt, De szívemben már csend honolt, Megnyugvást találtam végre Mellette, Kit szeretni fogok akkor is, ha az idő eljár felette...
Az Élet: mely összedőlt, mint egy kártyavár. A boldogság: mely elszállt, mint egy kismadár. A lélek: mely szürke lett s üres, mint a hold. A szerelem: mely elmult s vele minden mi volt. A nap: mely fölégette fáradt szívemet. Az út: mely végre a túlvilágra elvezet. A valóság: mely nem más, mint a halál. A sír: mely tárt karokkal rám vár. A bánat: mely lelkemre madárként ráröpül. A szív: mely mindenkitől menekül. A lány: kit nem feledek el soha. Az isten: ki hozzám ilyen mostoha. Az emberek: kik nem ismernek mégis elítélnek. A barátaim: kik szeretnek és velem félnek. A többiek: kik mitsem tudnak az egészről: S én: ki erőt merítek a reményből. A pillanat: mely tönkretette életem. A remény: kihez nyújtom két kezem. Az ész: mely gondolkodni képtelen. S a tény: hogy életem reménytelen. A kép: mely arcom előtt feldereng. A tudat: mely mindenen csak elmereng. A halál: mely mentsváram lesz énnekem. De miért?: mindig csak ezt kérdezem??????
"Fiatal vagyok a halálhoz, de túl késő, hogy éljek, gyenge vagyok, hogy gyűlöljek, elég bátor ahhoz, hogy féljek. Börtön a test, de ha mégis szabadon szállhat a lélek én inkább meghalok, mint hogy álmok nélkül éljek"