A RÓKA ÉS A HÉJA

Amikor a Kisfiú újra beállított a kunyhóba, Rémusz bácsi ezzel fogadta:

– Utánad néztem az ablakon, amikor elmentél tőlem. Láttam, hogy úgy ugrándoztál az úton, mint a Róka, amikor le akarta vetni a hátáról a Nyulat.

– És közben úgy ültem a nyeregben, olyan délcegen, mint valami huszár – tette hozzá a Kisfiú.

– Amit most mesélek, azt nehezebb lesz utánozni – mondta Rémusz bácsi.

Amikor a Héja meghallotta a Nyúl hangját, jó messziről (azt, hogy: “Keresd meg magad!"), rájött, hogy becsapták. A fa derekán nincs nyílás, a nyílásban nincs kövér szürke mókus. De még a Nyúl is kiszökött az odúból.

Bosszankodott a Héja erősen, hogy így rászedette magát. Tartott tőle, hogy a Róka csúnyán lehordja majd, amiért futni engedte a Nyulat. Elhatározta hát, hogy letagadja, ami történt.

Gyorsan lehussant a fáról, és leült az odú nyílása elé, mintha ott ülne azóta is.

Már jött is a Róka az erdőn keresztül, fejszével a vállán.

– Remélem, nem várattalak sokáig – mondta. – Hogy érzi magát a Nyúl az odúban?

– Azt hiszem, semmi baja – válaszolta a Héja. – Nagyon csendesen viselkedik. Talán elaludt a sötétben.

– No, majd én felkeltem – nevetett a Róka.

S azzal ingujjra vetkőzött, markába köpött, két kézre fogta a fejszét, azután felemelte, és lecsapott vele. Csak úgy pattogott a szilánk a fa derekából.

– Hát ehhez mit szólsz, Nyúl koma? – csúfolódott a Róka. Még mindig azt tartod, hogy egy-két évig eléldegélhetsz ebben az odúban?

A Nyúl (hol volt az már akkor!) persze nem felelt. Helyette gyorsan megszólalt a Héja:

– Ujujuj! Látom a Nyulat! Ott lakmározik, bent az odúban!

– Nem sokáig lakmározik már – felelte a Róka.

S azzal megforgatta a feje fölött a fejszét, és akkorát csapott vele egyszer, kétszer, sokszor a fa derekára, hogy visszhangzott bele az erdő. Röpködött a szétforgácsolt fakéreg, tágult az odú nyílása.

– Hol a Nyúl? – kérdezte a Róka, mert hiába meresztette a szemét, nem látta sehol.

– Bent lapul az odú mélyén – bizonygatta a Héja. – Épp egy káposztatorzsát rágcsál.

No, jó, a Róka megint megforgatta a feje fölött a fejszét, megint odavágott vele a fa derekára, egyszer, kétszer, sokszor. De ettől már úgy kinyílt az odú szája, hogy a Róka meglátta: egy kevés fonnyadt mohán és száraz taplógombán kívül semmi sincs odabent.

,,Ha a Nyúl eltűnt – gondolta magában –, akkor csak a Héja lehet ludas a dologban."

Sokkal ravaszabb volt azonban, semhogy elárulja, mit gondol. Ehelyett így szólt:

– Csakugyan, ott kuporog a Nyúl az odú mélyén. Dugd be a fejedet, nézd meg, mit csinál!

A Héja nem fogott gyanút, bedugta a fejét a nyíláson.

Abban a pillanatban mögötte termett a Róka, és elkapta a madár farkát.

A Héja csapkodott a szárnyával, szabadulni igyekezett. De a Róka nem eresztette.

– Miért bántasz, cimbora? – kérdezte a Héja ártatlanul. – Nem vétettem én neked semmit.

– Nem-e? – felelte a Róka. – Hát a Nyúl hová lett? Mert az odúban nincs, és csak te tudhatod, hogy hová tűnt.

– Eltűnt? – adta a meglepettet a Héja. – No de ilyent! Hol lehet?

– Alighanem a te feneketlen gyomrodban. Ahelyett hogy őrizted volna, felfaltad. Pedig hát én akartam felfalni.

– Búbos banka legyen a nevem, ha csak hozzányúltam is! -tiltakozott a Héja.

– Bánom is én, akárminek neveznek is! – mondta a Róka. – Ha nem ehettem meg a Nyulat, megeszlek téged, gyomrodban a Nyúllal!

– Mondtam már, hogy nincs a gyomromban a Nyúl!

– Akkor csak téged magadat eszlek meg – válaszolta a Róka.

– Hát, ha mindenképpen végem van – sóhajtotta a Héja –, arra kérlek, hogy legalább forgass meg előbb jó erősen, csapd a fejemet a fához, hogy ne szenvedjek annyit.

– Ha csak ez kell, megtehetem – felelte a Róka. S azzal, szájában a madár

farkával, sebesen forogni kezdett. A héja maga is segített, a szárnyával verdesve, a lábával rúgkapálva. Addig pörgött a Róka, amíg a Héja farkából mind kiszakadt a toll. A madár, mihelyt szabadnak érezte magát, felrepült a fa tetejére. A Róka meg ott állt a fa tövében, bambán, egy csomó héjatollal a szájában.

– És a Héja nem sajnálta a tollat? – érdeklődött a Kisfiú.

– Sajnálta egy kicsit – felelte Rémusz bácsi –, de azzal vigasztalódott, hogy esztendőre úgyis kinő.

– Hát a Nyúl? – kérdezte a Kisfiú. – Azzal mi lett?

– Mi lett volna? Ment a dolgára. Bizonyára jó vacsora várta, éppúgy, mint most téged.

A Kisfiú elindult hazafelé. Útközben megpróbálta azt játszani, hogy ő a Róka, akinek a Héja van a szájában, és ő a Héja, akit megfogott a Róka: pörgött, forgott, csapkodott, rúgkapált – de igen lassan jutott tovább. Abbahagyta hát a játékot (Anya is kiáltott már a kertkapuban, hogy siessen), és úgy ment haza, mint egy egyszerű kisfiú.