|
Mese
W. 2006.05.23. 21:16
Tündérmese
Álmodtam egyszer egy tündérmesét,
Melyben a fiú szerette kedvesét.
A lány boldog volt és mindent odaadott,
S szentül hitte, hogy cserébe őszinte szerelmet kapott.
A mese eleje könnyű volt és édes,
Folytatása pedig szerelmes, színes.
Teltek-múltak a napok és a hetek,
A lány azt hitte mindketten szerelmesek.
Csodálta a fiút, feltétel nélkül szerette,
Akár meg is halt volna érte.
Úgy látta, ezt a fiú viszonozza,
Talán ezért is volt annyira belébolondulva.
Azt gondolta végre megkapott mindent, amire vágyott,
Szerelmet, törődést és boldogságot.
A fiú eközben belül tipródott,
Mert titkon más dolgok után vágyódott.
Értékelte, tisztelte a lányt és megpróbálta szeretni,
De hamar rájött a szerelmet nem lehet erőltetni.
Megtett mindent, hogy a látszatot éltesse,
Tudta a szerelmet megérdemli kedvese.
Egy este viszont rájött, ez így nem mehet, ennek vége,
Vallott a lánynak, s többé nem nézett annak csillogó szemébe.
Nem volt rossz ember a fiú, csupán csak férfi,
Ki a kalandot, a változást keresi.
Meggondolatlan volt ez igaz,
Bár ez a lánynak sovány vigasz.
Szerelmének rózsája elhervadt, szirmai lehulltak,
A láng kialudt, a nyár emlékei megsárgultak.
Úgy érezte, összeesküdött ellene a világ,
Rájött álma nem más, csak haszontalanság.
Zokogott a lány, forgott körülötte minden,
Így múlt el egy nem létező szerelem.
A lány megtört, elillant a hite,
Rémálommá vált a tündérmese…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
