|
Falevél
A. 2006.05.07. 15:09
Beteg volt az édesanyja,tudta meg kell halnia,nem is látta soha senki többé mosolyogni. Fájt neki szeretett gyermekét itthagyni. Nagyon sokszor könny áztatta fájdalommal telt szívét(szemét).-Mért búsulsz jó anyácskám,nézd hoztam virágot, a kiskerti rózsafáról,a legszebbik ágáról. Ne sírj jó anyácskám én nagyon szeretlek,mindig érted imádkozom,amikor lefekszem. Alkonyatkor a kis gyermekszobába behatolt a Nap utolsó sugára. Ott ültek az ágynál szótlan,csendben. Könny gyöngye csillogott a kisgyermek szemekben.Ott feküdt nagy lázban a gondos jó anya. Az ágynál tompán hangzott az orvos halk szava:-Nem húzza sokáig éppen.hogy most is él. De elmegy örökre,ha elhull a falevél. Lassan jött az ősz,sárgult a falevél,nem is vették észre,hogy már sodorja a szél. Eltűnt a kisgyermek,neki még eszébe jutott,addig él csak anyja,míg a levél lehull. Leszaladt a kertbe a sárguló fához,visszaköti a levelet az elhagyott ághoz. Úgy talál rá apja cérnával kezében,amint a fához köti a levelet szépen.
-Mit csinálsz kisfiam,mért jöttél ide,nem szóltam senkinek,nem tudta senki sem.
-Neharagudj apa,nem rossz a te fiad!De anyácskámnak meghalni nem szabad! Figyeltem én akkor amit az orvos beszélt,most lehull a fáról az elsárgult levél.
Elmenne anyuka tőlünk nagyon messze,örökre. Nem volna senki aki engem így szeretne. Azért kötözöm én a levelet oda,hogy le ne hulljon onnan soha-soha. 
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
